Public Enemies - 100 milliós Hollywood-i produkció "VHS-re"

| Címkék: public christian john johnny bale depp dillinger enemies 49% | 2009.07.24. 21:53

public enemiesNem baj az, ha egy stáb VHS-re dolgozik és az egész film alatt kézikamerával, állvány nélkül követik a szereplőket, feltéve ha aztán The Blair Witch Project címet adják filmjüknek. Az sem baj, ha csak 50mm-es lencséik vannak, amivel az operatőr a mű 80%-ában 1 méternyiről képes rögzíteni a színészek arcát. Az sem baj, ha az akciójelenetek olyanok, mintha az Európa Express c. magyar akciófilmből másolták volna (bár ebben az esetben azt hiszem ez bóknak számít). Sőt, még az sem baj, ha a film 140 percében csupán egyetlen olyan izgalmas jelent van, ami a vászonra szegezi a tekintetem. Csak akkor szépen kérném a tisztelt rendező és producer urakat: ne költsenek már 100  millió dollárt egy ilyen "amatőrfilmes" produkcióra, amikor a végeredményt látva nyilvánvalónak tűnik, hogy 1 millió dollárból is bőven kijöttek volna (leszámítva a sztárok gázsiját of korsz). Nyilván ezek erős túlzások, nade akkor is.

 

Michael Mann neve nekem kellemesen csengett egészen idáig. Elég megemlítenem a mára klasszikussá vált HEAT-et, melyben Al Pacino és Robert DeNiro alakított rettenetesen jót. Vagy nézzük a The last of the Mohicans-t, illetve a személyes kedvencemet, a Collateral-t, amiben Tom Cruise-t nemhogy elviseltem, hanem egyenesen imádtam. Annak a filmnek nagybetűs FÍLINGJE volt. A Miami Vice-szal legutóbb nem hódította meg a világot és a kritikusokat sem, és itt láthattuk először Mann HD kamerás próbálkozását, de a Public Enemies-szel minden bizonnyal rengeteg rajongót fog veszteni. Köztük engem is.

 

 
 

A film elkészült, benne két mai nagyágyúval, Johnny Depp-pel illetve Hollywood jelenleg talán legfoglalkoztatottabb akciósztárjával Christian Bale-lel, akit mostanság csakis nagyszabású produkciókban láthatunk (Terminator Salvation, The Dark Knight). Illetve szerepel még egy Oscar-díjas színésznő, Marion Cotillard is, mellékszerepben. A nevek tehát erősek, vélhetően tódulnak majd a mozikba a nézők. De csalódni fognak. Hogy miért?

 

Mert feszültséget várnak, de azt nem kapnak, leszámítva a film legvégét. Nuku felszültség, nuku izgalom. Aztán talán látványos, netán izgalmas akciójeleneteket várnak, de ezekre sincs sok esély. A frappáns poénokat ne is említsük. Sztori? Az élet írta, nem nagy kunszt, láthattunk már jobbat, de nincs vele gond. Frappáns dialógusok az ősellenségek között? Izgalmas macska-egér harc? Sajnos ezekből sem kapunk most szinte semmit. Mr. Mann! Mi történt veled?

 

 

A sztoriról különösebben sokat felesleges írnom: adott egy szimpatikus, fifikás bűnöző, akit egy kevésbé szimpatikus, és kevésbé fifikás kopó szeretne elkapni. Pont. Hogy közben mi történik? Szerintem mindenki el tudja képzelni, aki már valaha látott pl. Bonnie és Clyde filmet. Bankrablások, menekülés, autó oldalán állva Tommy-gunnozás, némi csajozással keverve.

 

Röviden összefoglalva, erre számíthattok, ha beültök a Közellenségek című filmre:

 

- direkt elrontott, amatőr felvételre hajazó képminőség, kiégett világos részek, életlen képek, rángatózó kamera ahogy követi a főhős. Egy jelenetben konkrétan 180 fokot fordult a kamera az egyik szereplőről a másikra egy lakás folyosóján, mindezt szűk látószöggel, képzelhetitek: 1-2 mp-ig a forduló kamera által vett szobafalat és bútorokat látjuk totál összemosva.

- szinte végig alapobjektívvel rögzített képsorok, melyekben a szereplők szűkre vágott arcán kívül szinte nem látunk semmit 

- szar, amatőrnek ható vágások

- gyenge akciójelenetek és hangok (egy éjszakai rajtaütés alkalmával konkrétan két percig csak azt láthatjuk, amint sok ember ki- illetve be lő egy házba egy helyben állva az ablakoknál illetve az autóknál, világító torkolattüzek, és kész. Nem történik semmi, nem találnak el senkit, csak a villogó, karattyoló géppisztolyokat és azok használóit láthatjuk amint fedezékükből ki-be ugrálnak) De tényleg semmi látvány, semmi komolyabb kaszkadőr meló, semmi említésre méltó akciójelenet. Ja igen! Volt a filmben két bankrablás!!!!

- semmi feszültség, zéró izgalom

- John Dillinger-en kívül szinte nincs a filmben olyan karakter, akiért izgulni lehet, vagy egyáltalán csak szeretni, azonosulni vele, vagy bármiféle érzelmet táplálni iránta. Melvin Purvis főhekust alakító Bale karaktere totálisan szürke marad, nem tudunk meg róla a világon semmit azon kívül, hogy nagyon szeretné elfogni Dillinger-t. És még unszimpatikus is a karaktere.

 

Soroljam még?

Nem vártam sokat a filmtől, de azért Michael Mann-tól ennél többre, jobbra számítottam. Ez nagyon kevés, nagyon elrontott koncepció, nagyon rossz fényképezés, gyenge akciójelenetek, nem működő utómunka, jó zenék, a sztároktól az elvártnál jóval visszafogott játék, kevés feszültség, a kult-státuszú Heat-hez mégcsak nem is közelítő dramaturgia.

 

Dr. Mozi szerint a Public Enemies 49%-ot ér

 

A bejegyzés trackback címe:

https://drmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr171266720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

droidkiller 2009.07.25. 21:21:41

barna háttéren sötét betűk? gratulálok bazzeg. ez így olvashatatlan, bocs

rocksztar 2009.07.25. 22:34:16

egyetlen jó jelenet, amikor Johnny elmegy a szinte üres rendőrörsre, és körülnéz

Kobres 2009.07.25. 23:11:43

Az IMDB-n megis 7,6-ot kapott :) Lehet, hogy meg kellene nezned megegyszer. Attol, hogy fikazol valamit, attol nem leszel menobb, okosabb...

algi 2009.07.25. 23:51:47

Imádom a piros betűket. Egyszerűen magával ragadóak.

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2009.07.26. 00:18:03

Ezzel a VHS-sel (valójában HD, de én is VHS-ként emlegetem, moziban a HD kb. annak felel meg) Mann "közel akarta hozni a filmet a nézőhöz", azaz nem akarta, hogy a távoli múltban játszódó idegenszerű történetként nézzék.

Nekem ez elég nagy baromságnak tűnik. Nagyon szereti Mann a digitális technológiát, de akkor legalább a RED One-t használná... Az lassan már veri a filmet is, bár lehet, hogy szerinte ettől a néző elidegenedne, vagy mi... Komolyan nem értem a faszit.

rio.pete 2009.07.26. 00:23:08

nekem tetszett. mondjuk a belső jelenetek gusztustalanul elmosódottak és szemcsések voltak, de egy mozijegy árát megérte a film. imdb-pontszám meg ne legyen már hivatkozási alap arra nézve hogy jó-e a film, vagy nem.

bate · http://bateman.hu 2009.07.26. 01:01:53

"Mert feszültséget várnak, de azt nem kapnak, leszámítva a film legvégét. Nuku felszültség, nuku izgalom. Aztán talán látványos, netán izgalmas akciójeleneteket várnak, de ezekre sincs sok esély."

Csak azt nem értem, hogy miért hiszed, hogy bárki ezt várta. Azért, mert Mann korábban már csinált ilyen filmet? Azért mert te egy 30-as években játszódó HEAT-et vártál, attól, hogy nem azt kaptad, a film még nem lett rossz...

borovi 2009.07.26. 01:43:51

@Sylka: Belőled van elegem, bmeg, meg az ócska reklámodból.

chargerfan 2009.07.26. 02:20:19

szerintem a digitális kamerával felvett filmek (mint pl ez is) nagyon rosszak...nagyon mű lesz tőle a film, nincsen meg az az igazi hatása, varázsa...nekem a moziban ülve kicsit olyan volt, mintha egy werkfilmet néznék a filmről, eddig azokat vették digitális kamerával...

olyan szóról, hogy unszimpatikus még nem is hallottam...nem inkább antipatikus véletlenül??

chargerfan 2009.07.26. 02:25:17

ja még annyit, hogy nekem Christian Bale-ből kezd már egy kicsit elegem lenni, hogy minden filmben bennevan, amit forgatnak, holott szerintem annyira nem tehetséges színész...valahogy minden filmből a bamba tekintete, meg a pösze hangja marad meg bennem inkább, mint a színészi játéka...

jamamuraeonflux · http://aeonflux.freeblog.hu 2009.07.26. 09:02:42

az ne beszéljen itt fényképezésről, aki barna alapon barna betükkel ír blogot. :)

a pynás 2009.07.26. 09:27:16

A Collateral nagy része is HD-re készült, Sony F900-zal rögzítették. Azt a filmet tartották a hollywoodi ökrök áttörésnek, azóta indult be a HD-re forgatás.

Az 50mm-es lencsés ámokfutásod egy baromság.

@chargerfan: Van olyan szó, hogy unszimpatikus, nyisd ki jobban a füled.

pat bateman 2009.07.26. 10:05:38

zavaró és fura a HD-s 6 kézikamerás megoldás, főleg a zárt terekben felvett jeleneteknél, ezt aláírom. az akciókhoz viszont passzol ez a dinamikus kameramozgás. és pont az a sötét erdei jelenet lett nagyon életszagúan elkészítve. (Johnny rendőrörsös jelenete egy más tészta, egyik legjobb része a filmnek.) egy átlagos 7-est megérdemel a film. asszem a Miami Vice-ra is ennyit adtam, bár ott sokat elvett az élményből a magyar szinkron bénasága...

Christian Bale-t tény, hogy foglalkoztatják, talán nem véletlenül (Amerikai pszicho, A gépész, A tökéletes trükk), én is elvállalnám blockbusterek főszerepét ha felkérnek rá!:)

chargerfan 2009.07.26. 15:10:00

@a pynás: tudom, hogy van...csak valójában rohadtul nem az a helyes szó...csak a médiában minden intelligens magyar sorozatban ezt mondják (lásd: Barátok Közt és társai), és mindenki azt hiszi, hogy ez a helyes...van a 'pátia' szó, ami érzést jelent, ahhoz jön a 'szim' előtag, ebből lesz az együttérzés...és ennek ellentetje az antipátia...mindegy lényegtelen...

Zoltán77 2009.07.27. 09:43:15

Hát anyagi siker sem lesz a film.
Világszinten eddig 25 millót termelt majdnem egy hónap alatt, 3300 moziban.

Dr.Mozi · http://www.drmozi.blog.hu 2009.07.30. 08:55:32

Kedves karvasz!

Köszönöm, hogy írsz!

Ezt a dolgot én úgy fogom fel, hogy leírom ide a kis véleményem, Ti ha akarjátok elolvassátok és mérlegelitek, egyet értetek vele vagy elhatárolódtok tőle, illetve ha kedvetek van kommentelitek kedvetek szerint, netán elbeszélgettek egymással.

Nem „dr.mozi vs látogatók” vitafórumának szánom a postokat, nem a véleményemet akarom megvitatni senkivel és nem is kívánok sem a saját, sem más ízléséről vitatkozni, netán mások véleményét a sajátomra alakítani.

Nem mintha annyi kérdést illetve ellenérvet olvastam volna itt, leszámítva az "ez baromság" jellegű és offtopik kommenteket, amikre felesleges reagálnom. A Te véleményedet pedig normálisan írtad le és teljesen el tudom fogadni, ha tetszett ez a képi világ, ez a megvalósítás, hát tetszett, nem szeretnélek meggyőzni az ellenkezőjéről, úgysem sikerülhet :)

Kellemes napot kívánok, remélem még találkozunk! :)

Üdv,
Dr.Mozi
süti beállítások módosítása